A gerincről és egyéb csontokról

A gerincről és egyéb csontokról

Bechterew kór

2010. szeptember 03. - kistorpe

"A Bechterew-kór idült, fokozatosan előrehaladó gyulladásos ízületi betegség, amely elsősorban a csigolyák közötti, továbbá a keresztcsont-csípőcsont ízületeket sújtja, de az esetek harmadában előfordulhat a térd a csípő, a bordák ízületeiben, sőt az inakban és a szalagokban is, azok csontokhoz történő tapadási helyén. A betegség jellemzője az ízületek és a szalagok elmeszesedése, aminek következménye a botmerev gerinc kialakulása." (idézet innen: http://www.hazipatika.com/services/betegseglexikon/view/Bechterew-kor?id=192)

Az orvosi hozzáállás szerint a Bechterew kór jelenleg a nem gyógyítható betegségek közé tartozik. Másrészt mivel ez egy gyulladásos természetű betegség, ezért az ebben a betegségben szenvedők figyelmébe ajánlom az eggyel korábbi bejegyzésemet, ahol a Paleolit diétáról írtam.

A paleo étkezés egyik legfontosabb eredménye, hogy jelentősen csökkenti a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat, így csökkenthetőek a Bechterew kórral járó tünetek, és vélhetően a betegség lefolyásásra is hatással lehet. Itt olvashattok egy ilyen sikertörténetet: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csoda-vagy-utanajaras.htm

Egy kicsit más téma: táplálkozás

bison-1171794_640.jpgMost egy kis kitérő következik a ablog témájához képest. Vettem egy könyvet a múltkor, "Paleolit táplálkozás" a címe, Szendi Gábor írta.
Szendi Gábor pszichológus, aki összerúgta a port a pszichiátriai mainstreammel, mert megkérdőjelezte a depresszió kezeléséhez használt gyógyszerek hatásosságát. Nem ő találta ki, hogy ezek a gyógyszerek hatástalanok, hanem mások által végzett kutatások alapján jutott erre a következtetésre. És nem kevés kutatás alapján! 

Ezek után kezdett mélyebben érdeklődni a táplálkozási szokások, és azok egészségünkre gyakorolt hatásai iránt, és ennek a kutakodásnak a végeredménye ez a könyv. (Valamint a Boldogtalanság és evolúció című újabb könyve is.) A könyvek végén 30-40 oldalnyi irodalomjegyzék van, szóval igen alaposan alátámasztja a mondanivalóját, és persze megint szembe megy az általános hiedelmekkel.
Egészséges táplálkozásról szóló könyvekkel már tele van a padlás, de az övé mégis más, mert nem elszigetelten, részleteiben tekinti a dolgot, hanem az ember őstörténeti fejlődése alapján. Megdöbbentő adatokat tár elénk, a XX-XXI-ik századi emberek között dúló rák-, szív-, és cukorbetegség járványról, az állandóan rosszkedvű, lehangolt és kedvetlen világról. A folyamatosan egyre kövéredő nyugati kultúráról.

És, ami a lényeg, hogy válasza is van ezekre, válasz arra, hogy hogyan "ehetnénk magunkat egészségesre".
A magam is kipróbáltam, és részemről is csak alátámasztani tudom, amit mond. Mindazonáltal igazából ez nem a blog témája, úgyhogy nem is ragozom tovább a témát..
És itt a link, ha valaki jobban is érdekel a dolog:

http://www.tenyek-tevhitek.hu/paleolit-taplalkozas.htm

Kiegészítés: immáron három hónapja e szerint eszem, úgyhogy most már mondhatom, hogy nemcsak kipróbáltam, hanem már inkább kijelentem, hogy ennél maradok. :-)

Reflexek

baba.jpgMostanában egy újabb téma került a szemem elé, ami szintén a blog profiljába vág, mégpedig a primitív, vagy más néven bébireflexek. Azt mindannyian tanultuk, hogy a kisbabák különböző reflexekkel születnek, például a legismertebb a szopóreflex , vagy a másik, szintén jól ismert, a markolóreflex. Azt már talán kevesebben tudják, hogy ezeken kívül még jópár primitív reflexet fejlesztünk ki, majd építünk le az első hónapok, illetve első 2-3 év során.

Ahhoz, hogy egy kisbaba át tudjon fordulni hasról hátra, vagy fordítva, eleinte szintén egy reflexmozgásból indul, és ugyanígy a felülés, kúszás mászás. Ezek a reflexek, normális esetben, amint betöltötték a feladatukat, akkor szépen leépülnek. Ha ez nem történik meg, és részben megmaradnak, akkor a későbbiek során okozhatnak sok olyan problémát, aminek első látásra nem sok köze van a csecsemőkorhoz. Ilyenek például a kissebb-nagyobb tanulási  nehézségek, súlyosabb esetben akár diszlexia, és egyéb diszes zavarok. Ugyancsak előfordulhatnak különböző egyensúlyi- és a testtartással kapcsolatos problémák is. Nem sorolom fel mindent, mert nagyon sok van, ha valakit érdekel a téma bővebben, annak ajánlom ezt az oldalt: http://www.inpp.org.uk/  de magyarul is lehet sok olvasnivalót találni a témában.

És elértünk oda, ahol szorosabban is kapcsolódik a téma a blog címéhez, a testtartáshoz.  Felsorolok néhány olyan csecsemőkori reflexet, ami ha részben megmarad, akkor testtartási problémákat okozhat. Nem fogok minden perzisztáló tünetet leírni, csak azokat, amelyek a testtartásra jelentősebb hatással vannak. Akit a többi tünet is érdekel, azoknak irány a gugli! :-) (Illetve a fentebbi linken is találni leírást a "Reflexes" fülön.)

Az Előre irányuló tónusos labirintus reflex (TLR)nél -több egyéb tünet mellett, - még okozhat görnyedtséget, és csökket izomtónust, sport iránti ellenszenvet. A Szimmetrikus tónusos nyaki reflex, (STNR) szintén rossz, "hanyag" testtartást, "majomszerű" járást, és nehézséget okoz az összehangolt mozgásoknál.  Az Asszimetrikus tónusos nyaki reflex (ATNR) a keresztezett mozgásoknál okozhat problémát. A Hátgerinc csípő reflex, (Galant reflex), ha aszimetrikusan marad meg, akkor annak járáskor a csípő egyik oldal felé történő forgatása a következménye. (!!!) 

A szerencse, hogy ezek a fennmaradó primitív reflexek leépíthetők, - még felnőttkorban is. Kis utánajárással lehet találni ezzel foglalkozó szakembereket, akik egy egyéni felmérés után, személyreszabott INPP reflexgátló programot összeállítanak nekünk, és napi, kb. 5 perces tornával néhány hónap alatt le lehet ezeket tornázni.

 

és valóban...

A legutóbbi bejegyzésemben azt fejtegettem, hogy talántán a biomechanika talaján eredeztethető a probléma.

És találtam egy olyan oldalt, ahol kiderül, hogy ez másnak is eszébe jutott. Nem meglepő, végülis miért én lennék a spanyolviasz feltalálója? És akinek szintén ez jutott eszébe, az nem páciens, nem amatőr, mint én, hanem ezzel a betegséggel foglalkozó szakember. http://www.ortopedia.karski.lublin.pl/en/
Revelációként hatott rám ez a honlap. És főleg azért, mert az általuk kezelt betegek nagy részének JAVUL az állapota, és nem is kicsit! az itthoni, próbáljukmegszintentartani állásponttal ellentétben.

A lublini ortopédiai intézet szakembere dr. Karski szerint a ferdülés kialakulása a következőkre vezethető vissza: járásnál a csípő asszimetrikus mozgatása,  vagy járásnál, a csípő nem elégséges billentése, forgatása, -azaz amikor normál járásnál a gerincen végighalad egy finom csavaró mozgás, az a scoliosis betegeknél egy sokkal kötöttebb, és jóval kisebb mértékű csavarás, ennélfogva a gerinc körüli izmok egyre merevebb tartása következik be, és ha ehhez társul még az is, hogy a pihenőállásban jellegzetesen csak egy lábra támaszkodik a páciens, akkor kellő idő elteltével a csontok is elkezdenek deformálódni, hiszen egy állandó kényszertartásba húzzák őket az izmok.

Ez magyarázza azt is, hogy miért van a lányok körében 3-4-szeresen több scoliosisos beteg, mint fiúknál. Ugyanis a lányok szoktak -nőiesen- :-( egy lábon támaszkodva állni.

Magyarán dr. Karski szerint nem ott kell keresgélni, hogy a csontok hogyan, milyen genetikai, táplálkozási, vírosos, és egyéb hatásokra nőnek úgy, ahogy azt teszik, hanem a mindennapos tevékenységeink, elsősorban a járás, illetve állás általi izommozgatások helytelensége a kiváltó ok. Természtesen itt az un. idiopátiás scoliosisról beszélünk, nem a születési, vagy egyéb betegségek okán kialakuló ferdülésekről.

Ez most egy nagyon zanza leírás volt. Ennél sokkal logikusabban, érthetőbben, és meggyőzőbben van leírva a honlapon az ügy. Emellett még van sok fotó, prezentáció, torna, kezelési formák.

Minden gerincferdüléses betegnek nagyon ajánlom elolvasni! Elősorban persze azoknak a fiataloknak, akik még növekednek, és van esélyük a gyógyulásra.

És mi a helyzet az állatokkal?

macskanyujtozas.jpgA témában való keresgélésem közepette, feltünt, hogy nem futottam bele olyan írásokba, amelyekben valamely állatfajnál  spontán, az állat kamaszkorában kialakuló gerincferdüléseket találtak volna, hasonló arányban az emberéhez. Azaz a népesség körében kb. 2%. A gerincferdülést egyébként idiopatikusnak nevezik, vagyis ez magyarul annyit jelent, hogy nem tudják az orvosok, hogy mitől lesz. Számos elképzelésről olvastam, kezdve a vírusoktól, a táplálkozáson át a túl gyors növekedésig, de egyéb egészen fura elképzelésekbe is belebotlottam.

Az állatok körében találtam leírásokat a veleszületett ferdülésekről, találtam kutatók által előidézett ferdülésekről, de olyat nem, ahol az állat felnőtté válását megelőző időszakban, a fejlődése során alakult volna ki. Ennek nyilván több oka is lehet. Először is, a természetben a beteg egyed nyilván hamarabb áldozatul eshet. A  tenyésztett állatok között is, valószínűleg a beteg állatok hamarabb jutnak levágásra, minthogy kutatók számolgathassanak velük. Aztán az is lehet, hogy mivel az ember két lábon jár, az emlős állatok többsége pedig inkább négyen, ezért előfordulhat, hogy egyszerűen ott nem alalkul ki ez a fajta betegség.

Viszont ha ez a helyzet, akkor az arra enged következtetni, hogy az embereknél kialakuló gerincferdülés esetében nem táplálkozásról, vagy vírusokról, csontsűrűségről, és hasonlókról van szó, hanem kifejezetetten emberi, két lábon állással, járással  kialakuló biomechanikai problémáról van szó.

 

 

Struktúrális vagy funkcionális?

A gerincferdülések nagy részét az orvosok idiopatikusnak tartják, azaz a kialakulásának az oka ismeretlen.  Legalábbis a struktúrális ferdülését, azaz azt, ahol már kialakult a gerinc deformitása. Van funkcionális scoliosis is, amely esetben szintén azt veszi észre a szülő, hogy a gyerek ferdén tartja magát, de az orvosi vizsgálatnál kiderül hogy a csontozata -még- rendben van, "csak" asszimetrikus a tartása. Ha ez a helyzet, ebben a jó hír az, hogy tornával, izom erősítéssel még helyrehozható. A rossz az, hogy minél tovább fennáll ez a helyzet, akkor benne van a lehetőség a struktúrális scoliosis kialakulásának, amely sokkal nehezebben, -ha egyáltalán- javítható.

Van több tényező is, amelyeket felelősnek tartanak  a struktúrális scoliosis kialakulásáért, de mivel eddig még nem sikerült egy főbűnöst találni, ezért a jelenlegi, leginkábbb elfogadott ovosi álláspont az, hogy a scoliosis kialakulását több rizikótényező együttjárása okozhatja. Itt egy nagyjábóli lista, hogy nagyjából melyeket gyanusítanak:

  • genetika
  • felmenők közötti előfordulása
  • hanyag, rossz tartás
  • aszimetrikus terhelés
  • nem egyenlő hosszúságú lábak
  • étrend, tápanyag hiány, vagy tápanyag rossz feldolgozása
  • vírusos megbetegedés
  • túl laza ízületek (művészi tornát űző lányok körében sokkal nagyobb számban fordul elő scoliosis- kb: 10%, mint a normál populációban - kb: 2 %. )
  • hirtelen nagy növekedés
  • csontsűrűség probléma

Amikor azt olvastam valahol, hogy valamiféle vírus is közrejátszhat, azon azért meglepődtem... Nem tudom már hol láttam, de ha megtalálom a linket, akkor ideteszem.

Újabb módszer - Dorn masszázs

Miután egy ideje már böngésztem a netet különböző gerinc-terápiás módszereket keresve, rátaláltam a Dorn terápiára. Itt:www.dorn-method.com/  Mostanra már azóta egy dorn terápia lap.hu oldal is létrejött. Ez egy olyan terápia, masszázsfajta, ahol nemcsak az a lényeg, mint a többinél, hogy az izmokat kilazítsa, hanem kifejezetten a gerinc körüli, melletti izmok egyensúlyba hozása, a gerinc statikájának a helyre állítása. 

Amikor az ember szervezetében blokkok alakulnak ki, például rossz szokások, helytelen testtartás miatt, és ezek a blokkok hosszú időn keresztül fennálnak, akkor azok a Dorn terápiával nagyon jól kezelhetők.  A Dorn terápia nem csontkovácsolás, de nem is a hagyományos masszázs. Abban különbözik az egyéb masszázsoktól, hogy itt a páciensnek is aktív szerep van a kezelés alatt. 

A terápia alapvető kiindulási pontja az, hogy a kifejlesztője szerint a háti panaszokkal küzdő betegeknek igazából nem is a hátukkal van a baj, hanem már az alapoknál azaz a lábaknál kell körülnézni. Nagyon sok páciensnek a lábai nem egyforam hosszúak, -ez sokszor 1-2 cm különbséget jelent, aminek persze aztán a háton jelentkezik a hatása. Ha egy háznak rossz az alapozása, akkor bizony ne csodálkozzunk, ha elkezdenek repedni a falak. De Dieter Dorn szerint ott van az eb elhantolva, hogy a páciensek többségénél ez nem valódi csont-mérethosszbeli külöbség, hanem csak az egyik combcsontnak az ízületi vápában elfoglalt helye nem tökéletes. De ez helyrehozható úgy, ha a combcsontot, egy - hosszú időn át ismételt- egyszerű gyakorlattal a helyes helyére szoktatjuk, akkor máris sokat tettünk a hátunk egészségéért. Mindemellett természetesen a Dorn terápia - azaz maga a masszázs -pedig egy azonnali segítséget is jelent. Általában a Dorn terápiát a Breuss masszázzsal együtt szokták csinálni.

Erre is kerestem szakembert itthon, és elmentem kipróbálni. A kezelés kb. 1 óra, és ajánlott 3-4 egymás után következő héten át elmenni, hetente egyszer, hogy a kezelés hatásos legyen.  Az eredmény itt is meglepett. Azt kell mondjam, hogy maga a kezelés közben bizony többször sziszegtem, mert annyira be voltak a hátizmaim merevedve, hogy nagyon nehéz volt itt-ott kilazítani, de utána baromi jó érzés volt. A terápia után, a kocsiba beülve legnagyobb megdöbbenésemre annyira hátra tudtam fordítani a nyakam tolatásnál, mint annakelőtte soha.  Nem is gondoltam, hogy lehetséges ennyire hátra nézni. :-) Lejártam az ajánlott 3 alkamat, és azóta nem voltam újra, de mostanában fontolgatom, hogy megint elmegyek.  A hatása egyébként hosszú távra is érvényes, - most egy éve, hogy ott jártam, de a nyakam még mindig jó. :-)

További kezelés keresése - Schroth method

A TB adta eredménytelenség azért nem kedvetlenített el, de mindenesetre visszavetette a bizalmamat. Újra sorban állni a reumatológián nem volt kedvem. És azt sem igazán tudtam elképzelni, hogy milyen újabb javaslattal állt volna elő az orvos. Elküld vajon valami vizi  súlyzós dologra, vagy netán fájdalomcsillapítót ad? Inkább nem mentem vissza.

De most, a XXI-ik században azért már van több lehetőség is. Irány az internet!

Néhány napi keresgélés után rátaláltam Katharina Schroth módszerére. Ez végre valami más volt. Korábban minden ovostól, gyógytornásztól, akikkel ezügyben találkoztam, csak azt hallottam, hogy tornával javítani nem lehet az állapoton, legfeljebb szinten tartani. Ha megnézitek ezen a linken http://www.schrothmethod.com/ az első oldalon a képet, az magáért beszél. Pedig nem új módszerről van ám szó, a torna kialakítója a huszadik század elején kezdte a munkáját.

Úgyhogy hurrá, újabb lelkes nekibuzdulással elkezdtem keresni ezzel a módszerrel dolgozó gyógytornászt itthon. És meg is találtam, a Scolinea gyógytornát. A lelkesedésem kicsit lelohadt az áraiktól, na de mire való a munkahelytől kapott Cafeteria? Az egészségpénztári támogatás ugyan csak havi két óra árára volt elég, de úgy gondoltam, hetente egyszer azért jó volna járni, úgyhogy nekifogtam. Lelkesen. A gyógytormász lány szimpatikus, aranyos, lelkes, csodásan lelkiismeretes. És a gyakorlatok a legkevésbbé sem hasonlítottak a korábbiakra. Beállítottunk egy tükröt úgy, hogy láthattam a hátamat torna közben, ami valami egészen remek dolog! Olyan izmokat hozott ki, amikről korábban nem is tudtam, hogy léteznek. És a gyakorlatok alatt megdöbbenve láttam, hogy hiszen én egészen jól ki tudom húzni magam! Szinte teljesen egyenesre! Na persze, ha van előttem egy bordásfal, amibe megkapaszkodhatok.

Az órákat nagyon élveztem, minden alkalommal sikerélménnyel jöttem el. A gyógytornász a gyakorlatokat le is írta, de mivel otthon nincs bordásfalunk, ezért nem igazán tudtam otthon is csinálni. És a kezdeti lelkes nekibuzdulás lassacskán itt is alábbhagyott, az otthoni gyakorlatokat elkezdtem hanyagolni. De azért hetente egyszer eljártam, nagyon rendesen, és ez is elég volt arra, hogy a hátfájásomtól néhány hét alatt megszabaduljak.

Viszont a téma egyre jobban érdekelt, egyre több információt szedtem össze a neten, hogy milyen egyéb módszerek vannak még. Úgyhogy, amint a több részes sztorikban mondani szokták, a következő fejezetben arról lesz szó, hogy...

kezdjünk neki...

Az elmúlt hónapokban, évben sok olyan új információra találtam a gerincferdüléssel kapcsolatban, hogy rájöttem, szeretném megosztani mással is ezeket. Nyilván ezek egy része ismert sokak számára, de talán akad olyan információ, ami érdekelhet másokat. Lesz szó majd a kezelési módokról, megelőzésről, meg minden másról is.

A téma azért érdekel, mert persze érintett vagyok magam is benne. Tinédzserként szembesültem a problémával, és az akkori ismereteknek megfelelően kezeltek gyógytornával, úszással. Aztán teltek múltak az évek, úszni ugyan (többé-kevésbbé) jártam azóta is, de különösebben nem foglalkoztatott a dolog egészen két évvel ezelőttig, amikor elkezdett időnként fájni a hátam, és gondoltam ideje tenni valamit ellene.

Úgyhogy az első bejegyzés az első próbálkozásomról szól. Azaz a két évvel ezelőttiről.

Az első gondolatom persze a szokásos, társadalombiztosítós verzió volt. Irány a háziorvos. Sorban állás-ülés úgy fél-háromnegyed órán keresztül. A kedves doktor néni megnézte a hátamat, sopánkodott egy sort, hogy ejnye-ejnye, aztán adott egy beutalót a Reumatológiára. Pár nap múlva felkerekedtem, és elballagtam oda is. Ott is várakozás, aztán a szintén kedves doktor nénitől megkaptam a papírt, hogy járjak gyógytornára. Szuper. Én ugyan valami masszázsnak jobban örültem volna, gyógytorna gyakorlat leírásaim vannak otthon szép számal. No  nem baj, azért nézzük meg. Igenám, de a TB mindössze 6-10 tornát - már nem emlékszem pontosan mennyit is- finanszíroz egy évben. Hmmm... az nem sok. De a doktor néni megnyugtatott, hogy az ő egyik gyógytornászuk a gerincferdülésnek milyen nagy szakértője, és majd megtanít a gyakorlatokra. Hááát, lássuk... Felhívtam a gyógytornászt, időpont egyeztetésre.

Az első órát szépen végigtornáztam, de újdonsággal, nem találkoztam. Ugyanazokat a gyakorlatokat kellett csinálnom, mint amit kb. 20 évvel ezelőtt, amikor először kellett gyógytornára mennem. Hmmmm... húsz év alatt ezek szerint nem történt semmi fejlődés?

Azért, ha nem is nagy kedvvel, de végigjártam a TB nyújtotta lehetőséget, lejártam asszem az összes órát. Mondanom sem kell, hogy a hátam fájásán a dolog gyakorlatilag mit sem változtatott.

süti beállítások módosítása